Brusszel-Nice in air. Masfel ora Franciaorszag atutazasa. Nezem a felhohuzatot. Kozben apro pontok - francia varosok sakktablaalaku legelok alattam. Akkor most jobbra pillantok, eltekintek talan a francia hon masik hataraig. Csak kicsiny vattapamacsokon kell atugralnom es ott vagyok. Most megelevenedik elottem a szel! Mint hullamzo feher tenger elmozdul, testet olt elottunk. A varosokra arnyekot vetnek a felhok. Itt virul, ott beborul. Mint vegelathatatlan birkanyaj ozonlenek alattunk a felhok.
Amott egybefuggo feher szigetet latok, gondolom ott most hideg kodtakaro raszallt a varosra. Bamulok egy hosszu feher szonyeget, amikor alattunk egy gyorsabb repulo elhaladt. Csak ugy tunik el tova. Egy pillanatra azt gondolom, olyan mintha vitorlaznank es a felhocsikok, vsgy maguk a felhok hullamkent minket is elernek, mint furdozokat a vitorlas altal kivaltott hullam. De nem. Csak tovahajtott egy traffipax, szembejovo, gyalogos, kozlekedesi lampa nelkuli uton. Barcsak jobban ismernem eme terepet! Fogalmam sincs merre jarhatunk. Tejfeherjeghegycsucs alatt valodi hegy huzodik. Recseg-ropog a gep. Talan o is erzi feladata sulyat. Dobhartyam utemesen ki-, es bedugul. 
Milyen kicsi az eletter, amit betoltunk innen fentrol, es megis milyen oriasi, szinte elviselhetetlenul az, valodi mereteiben.
Kep: nizzai repter kiss and fly:)

Mindig az volt az álmom, hogy az Andrássy úton fogok sétálni, mert ugye a járdát mindig a fák beárnyalják, és a Dózsáról szinte szakrális élmény a fénybe lépni, mert déltől már Andrássyra süt a nap.
Nagy vágta esemény meghozta nekem eme élményt. Lezárták a körutat, léphettem a széles útra, a sok nézelődő bóklászó, sörpadra vágyó, vagy vágtát néző emberek közé.
Más is élvezte eme élményt, senki nem vágyott a járdára, hanem lassan a tömeggel áramlott egyik vagy másik irányba. Szép, lassan közelítettük meg az Oktogont, láttunk több vágta pavilonját, országok standjait, persze folyt a sör és a kenyérlángos illata terjedt.
Kik is voltunk mi? Többnyire, külföldiek meresztették szemüket, az összes turistát bevonzotta most az Unesco műemlék körútja. Kapkodták, forgatták szemüket, vibráltak, a gyönyörű épületek, az ételek, a nők közt. Szemük csillogott, mintha megnyerték volna az ötös lottót. 
Szembesütött erősen a nap, hunyorítva közlekedtem, de így is megfigyelhető volt: a csókhullám. Mintha az utolsó gyönyörű napsütéses délután fényével boldogsághormon jutna a párokhoz. Mintha a tavaszt hozná vissza az őszi napsugár, azt a tavaszt, amely nem jött el idén. A párok a sok sok önmaga vagy Andrássy út fotózás közben egy- egy csókot nyomtak, amely mint egy szurkolói hullámot sejtetve tömegeken át utánzásra talált, mint a mosoly, a taps, úgy terjedt a csók ott az Andrássyn. 
Volt, ki bringával haladt előre a tömegen keresztül, mert nem akart kimaradni az élményből, nem akart a szélén öt perc alatt át illetve túlhaladni. De senki nem lökdösődött. Hosszú sor állt még a szerencsejáték mobil fogadóirodája előtt, úgy magyarosan, mint mindig hittünk és hiszünk, egy cetliben, 5 számban.
Mindig zenét hallgatva sétálok, kizárom a külvilágot, de ott a tömegben, ahol érezhető volt az, hogy nem tudok kizárni senkit, ott, bevontam őket, hallgattam a párbeszédeket. Hősöket, ahogy szólnak az utcán és rapzenéjükre, kosárra dobnak magas fiúk trambulinugrás plusz szajtó kombó után, tátott szájjal tapsoltam a közönséggel, és tömeggé váltunk.
Az emberi csorda megállíthatatlan, főleg ilyen napsütésben, könnyedén lépkedtek tovább nem is nézve körbe, nem ismertünk sem rendőrt, se vezetőt, se body guardot, miénk volt a körút! Eljutottam Oktogonig, még mindig sör-lángos-kolbász-ruhaboltok széles kínálata mellett, majd belebotlottam az Opera épületen kívüli színházi előadásába. Magyarul-angolul-olaszul énekeltek modern darabot. Színes díszlet, operazene, előadás mi kell több a népnek! Vonzotta a szemeket – lelkeket! Nem bírtam már elmékkészítő ösztönömmel, lefotóztam (lásd alább). 
Találkoztam néhány múlt emberével, ahogy sétálnak tova a jövőjükkel.
Elnéptelenedtek a mellékutcák, mindenki a körút felé hajtott, ki lassan, ki sietősen, ki párban, ki csapatostul. 
Átvettük az Andrássy felett az uralmat, megszálltuk és élveztük minden percét, és senki nem volt másiknak a haragosa, nem vonulni mentünk valamilyen cél miatt a Hősök terére, csak felderítettük, átéltük milyen gyalogosan a napsütötte úton bandukolni.

Hétvégén épp a teniszfelszereléssel, üdítővel a kézben, ütővel egyensúlyozva szálltam volna fel. Hozzám lépett a mozgólépcső előtt egy lány. Nagyon zavartnak tűnt, vibrált. Megkérdezte, hogy belémkarolhat-e a mozgólépcsőn, mert ő fél.

Láttam az arcán, hogy nem poénkodik, hogy igenis zavarban is van, és igenis olyan személynek tart, kit megtisztelhet eme titka megosztásával.

1 mpercig gondolkodhattam azon, hogy vajon az enyém, vagy az ő félelme a nagyobb? Bevallom, magam sem szívesen utazom mozgólépcsőn, főleg ennyi cuccal, azonban én inkább felfelé rettegek. De láttam, hogy az én félelmem elenyésző az ő totál szorongásához képest.

Néha gyengének, néha poénosnak tartjuk, néha ügyet sem vetünk a másik félelmére. Nem akartam őt terhelni a saját kis gondommal. Megengedtem, hogy belémkaroljon, sőt próbáltam nyugtatni lefelé, de hiába ő már sűrű falak mögött a sötétben félt. Előre nézett szúrósan, nem törődve a kinti világgal.

Miképp lehet valaki annyira magányos, hogy hétköznapi, kedves szavaktól elolvad, mint meleg kétszersültön a vaj? 

Nem szeretem az örökké bámészkodókat,

kik sosem lépnek majd oda hozzád,

Nem szeretem az örökké feszengőket,

kiknek te teremted a szituációt,

kik úgy vélik, hogy több életük van,

míg én egy életem perceit számolom.

Nem szeretem az örökké várakozókat,

kik hagyják elúszni a pillanatot.

Törd meg a varázst, lépj egyet felém,

és legalább hallgasd meg a válaszomat!

/////////////////////////////////////

Egy találkozás margójára

Valahogy az új dolgok, azok a bizonyos elsők, megérintenek, hatásosak. Még a „rossz” új dolgok is. Aztán mindent megszoksz, nem új, hanem hagyományos lesz, unott, az életed része. Vannak dolgok, amelyekkel nem tudok kibékülni, amelyek nem válnak életem részévé.

A városban az emberek minduntalan legitimizálják a környező világgal életük gyatraságát. Valahogy igazolást keresnek, vigaszt olyan szemekben, kik előtte, meg majd utána, őket sosem látják. Síró ember hangját nem lehet megszokni. Várakoztam a Blahán, szög egyenesen néztem magam elé, próbáltam unottnak tűnni. Két méterre, pedig olyan mély problémákat vetettek az utca földjére, amely nehézségétől nemcsak a síró asszony, hanem már a baba is szűkölt. „Nem vagy otthon, nem adsz pénzt, minden a drogra megy el….stb. „

Nem akarom hallani, nem akarom tudni, nézek továbbra is előre, de szívemben és fülemben visszhangzik a család sorsa! Lehet, minden héten ezt teszik, minden héten kell a nézősereg, és ez tartja őket össze, de ott és akkor nemcsak én, az egész Blaha téri buszmegálló tökéletes csendben hallgatta a nagy puffanással leeső szavakat. Még nem vágytam annyira buszra, mint most, akármelyikre, de el innen.

Felzaklatva mentem haza, és most megint új dologként érintett meg a keleti előtt kutyával kéregető hajléktalan. ismét megragadott és felkapott az érzelmi hullámvasút: hogy vetemedhet arra valaki, hogy egy szerencsétlen állatot is bevon a kéregetésbe, hogyan? hogy lehet az, hogy én minduntalan elmegyek e mellett?

Majd megpillantom két nagy táblával valamelyik keresztény vallás híveit, amint „mit üzen a biblia című” felirat mögött állnak és beszélgetnek, várják, hogy az emberek majd odamennek és segítséget kérnek.

Az emberek pedig, nem segítséget, hanem pénzt kérnek.

Elsőre furcsa volt, másodszorra már azt hittem, hogy leettem magam, harmadszorra már megszoktam azt, hogy az emberek csak úgy, rád mosolyognak. Néha még csak úgy, egy sziát is mondanak.

Ezt több okból teszik:
1, mindenki vakáción van, pihen,
2, egy gyönyörű, stabilan verőfényes, tengerparton vannak,
3, ez már Nyugat,
4, nem kell félniük az újabb hírtől, amire reagálniuk kell, legyen szó oktatásról, közpolitikáról stb. max azt gondolják, akkor sztrájkolunk. De abban a melegben, a parttól 50 méterre, yachtok és alacsony padlójú autók árnyékában senki nem gondol tömeges dühöngésre.
Saint Tropez – egy falu. Egy toronnyal, egy kisebb öböllel, néhány meredek szűk utcácskával. Nyáron úgy kell ezt a helyet elképzelni, mintha a Budai várba kb. egymillió embert küldenél lófrálni.
Jönnek-mennek-vásárolnak. Látni lehet, szendvicseket majszoló, szomszédos, szintén falucskában megszálló turistákat, ahogy Cannes-ból áttévedő Porsche coupe-ban utazó fiatalokat. Nap kezdetén befelé alakul ki dugó, estefelé pedig mindkét irányban, mennek haza, vagy mennek befelé partizni.
A szép anyuka, jóképű fiatal apuka látványa igen megszokott. Vánszorognak a hegyesszöget bezáró utcákban, hogy le tudjanak ülni enni, és végre kis ölebük (ami persze alanyi jogon jár minden francia családnak) megpihenhet.
A bolton belüli árak horribilisek. Az áruk kínálata szerény, minőségük kiváló, pl.: pink pulóver gyermeklány számára közel 128 euró, barátok közt is 38000 ft, egy pár férficipő 750 euró 225 000 ft.
Parton inkább családok pihengetnek, persze azokon a területeken, amelyek épp nem lezártak, valamelyik szálloda számára. Ritkán látni párokat, vagy fiatalokat. Talán még csapatban kullogó 17-19 évesekkel találkozhatsz, akiknek buli az élet.
Yachtok- bevallom kerültem azt a partrészt, ahol a yachtok pihennek. Ahol a kispénzű családos turisták fényképezték magukat a yachtokkal, várták, hogy meglátnak egy-két hírességet. Sőt a szemben lévő bazársort is kerültem. Bent a yachtban üldögélnek beszélgetnek, kint a papucsok a parton, mintha a tengerpart az előszobájuk lenne. Nagybátyám szerint csak a cselédeket küldik ki kajáért, legtöbbször ők ki sem teszik a lábukat a partra, főleg nem tömegben.
Estefelé a vízen lévő sok hajó fényei, olyanok mintha a tenger közepén egy új város alakulna ki, pedig csak a hajók. Augusztus 15-n Mária nagy ünnepén óriási tűzijátékok voltak a parton, erre a hajók később tülköléssel válaszoltak, éjjel 11kor. Olyan hangosan, hogy az egész öblöt, szomszédos faluk szobáit is betöltötték. Kérdeztem, ez most komoly? Hétköznap van, néhányan már alszanak. Válasz: ha a marokkói vezető hajója szól, akkor itt mindent lehet.
Scooterre- itt nem olaszos vespákra- pattannak (habár nagy itt az olasz étel dömping, imádat). Igen veszélyes, mert jönnek, előznek, reggel este ki, és befelé tartó dugóban nekiindulnak, sőt kis utcácskákon is előretörnek. Nagybátyámnak is volt néhány esése, így ő már jóval óvatosabb, de szerinte is, ezzel a legésszerűbb itt közlekedni. Lassan a turizmusból fakadó embertömeg, olyan hátráltató lesz, mint Rómában (ott is sok római polgár már-már háta közepébe küldené a látogatókat).
Én jobban szeretek sétálni, napi 6 km-t sétálgattam, nem okozott problémát, mondjuk vicces volt az, hogyan néztek rám, mikor közöltem, hogy gyalog megyek. Akkor megértettem, milyen kényelmes is az a nyugati élet! Már 100 méterre is eszközre pattannának. Gyalog mindent megismerhettél, megfigyelhettél, melletted a tengerpart, leírhatatlanul szép kék színével hívogat. Közben mindenféle járművekből elismerő dudálások feléd. Best of: piros Ferrari:). Persze a gyalogosok és a bringások is jeleznek a nőknek, de ők inkább egy hangos Hello-val, vagy fejbiccentéssel. Nem tolakodóan, nem tapadóan, teljesen természetesen, ahogy olasz, francia férfiaktól elvárjuk.
Parton, ami szabad terület, ott közstrand van, nincs belépő (csak juss el, és élj ott). Senki nem néz, nem vizslat, mint pl. Balatonon, és persze nem viszik el a holmidat, ha bemész a tengerbe. Mindenki a tenger felé fekszik le. Akármerre is süt a nap, a napozók lába a tenger felé néz. Mintha mindennek a kezdete és vége lenne: a tenger.

A szélhámos jósnő reggeli kávéját unottan kavargatta. Már annyira gépiesen dolgozott, hogy saját magát kellett ösztönöznie. Meg tudod csinálni! Hidd el, meg tudod csinálni, csak figyeld őket. Nézz a szemébe, vedd észre az arcizmai mozdulását. A láb! Mindenképp a láb, a legárulkodóbb testrész. Nézz csak meg! Nem teszel mást, csak segítesz rajtuk, ezt akarják hallani, mindegyik. A férje túlvilági bocsánatkérését, vagy egy elveszített húg szeretetének tanúbizonyságát.Órájára nézett és megijedt, mindjárt jön a következő, mindjárt ideér, mivel először jön biztos hamarabb is érkezik majd. Fél, és minél előbb túl akar lenni, akarja a híreket, kíváncsi és a kíváncsiság nagy úr. És pont mire végére ért a gondolatnak, már kopogtak is. 

Ajtóban valóban egy idegeskedő, kezét tördelő, küszöbön áteső fiatal lány. Bocsánatot kért, amiért hamarabb jött, de pont elérte a buszt (Habár ehelyett valójában tudatosan is jött hamarabb, nem bírt egy másodpercet sem tovább otthon ülni. Előző nap órákig nézett farkasszemet a hirdetéssel. Sosem hitt a földöntúli jóslásokban, nem hitt semmiben. De csak egyszer, csak egyszer valaki elmondaná, megmondaná, mi folyik körülötte, miért történik így, ahogy történik. Ha valaki válaszokat tudna adni a kérdéseire, az mindennél többet jelentene. "Ez sem több mint egy teleshopon rendelt és azonnal álmokat összetörő kínai terméknél. Felhívom, megteszem." Így is lett. Másnap reggelt beszélték meg. "Semmit nem kell hoznom. Jó.")

Ez a lány feloldozást vár, egy mondatot, de nem tudom, kiért, miért, nem mond semmit, nem segít. Nézzük csak ruháját! Csinos. Minden mindennel passzol. Kicsit túlságosan is tökéletes. Sminkje megy a ruha színeihez, harmonizál. Mintha eltervezné minden reggel. Mintha foglalkozna ezzel a kérdéssel sokat. Ez jó, ez jó út. Miért is foglalkozik ennyit külsejével? Mit kompenzál? Mi a gond? Érdekes, elsőre nem szép, de érdekes. Milyen erős kisugárzása lenne, ha nem lenne ennyire összetört most, hisz mikor mosolyog, akkor felderül a nap. Nincs rajta fekete, nem gyászol, nincs rajta gyűrű, nem férj és alakjából és korából ítélve nincsenek gyermekei. 

Remeg a keze, tördeli ujjait, kicsit mintha nem lenne ura saját arcvonásainak, hiszen mindjárt sír! Sír? Talán több napja sír? Mi történhetett? Mi rázta meg úgy, hogy ide kellett jönnie? Ide csak azok jönnek, kik végső menedéket feloldozást várnak. Ő miért van itt? Felteszek egy -két általános kérdést, talán elárul valamit, rohannak a percek, muszáj valamit mondanom, muszáj feloldoznom!

Mondatok nem állnak össze válaszaiból, csak szavak. És igen kiderült, férfi, vagy fiú miatt jött. Most mit tegyek, mit mondjak neki, mi a jobb, ha visszaküldöm, vagy ha elválasztom? Micsoda teher, micsoda felelősség?!  Mintha csak megerősítést várna tőlem. Ő már döntött, de bizonytalan. Meglököm, továbblököm. (Lánynak zsibbadt az agya, tudja , hogy most minden szóra figyelnie kell, tudja és látja is magát, amint kilép és mindent lejegyzetel, papírra, vagy mobilba mindent. De nem tudott figyelni, nem ment. Orrfújás, szemtörlés közben nehéz. Pedig nem akart sírni, mások, idegenek előtt... De most olyan meztelennek érezte magát, olyan áttetszőnek, mint soha. Sírás helyett, inkább elpirult, miért beszél rólam úgy, mintha ismerne. Olyan mintha azok a gondolatok bugyognának ki a szájából, amelyet még magam sem mertem megfogalmazni hangosan. Rólam árul el titkot, nekem)

Megkönnyebbült, látom. El is mosolyodott, vagy mi? Vagy csak engem nyugtat meg, vagy talán magát? Örülök. Csak ne lássa rajtam, hogy mindaz, amit  a kártyalapokról, ingáról mondtam badarság. Mondok még egy-két gyertyás trükköt, amivel úgy érzi elfelejti, amit végigcsinál és ügyel a részletekre, és közben úgy érzi, majd a folyamattal együtt ki is mossa őt. Vége. Miért kérdezi, megint, hogy ennek így kellett lennie? Nem értem, talán mégiscsak meggondolta magát? Most mit mondjak, mi legyen  frappáns kivezető mondat? 

Talán idővel minden megváltozik.

Az üldözött, agyondolgoztatott alkalmazott egyetlen bosszúja most a felöltöztetett fekete lötty woodoo babaként a porban, megtaposva! "Most megkapod a magadét, most visszaadom a túlórákat, a felesleges meetingeket, azt, hogy neked minden tegnapra kell, hogy nem számít húsvét vagy karácsony van, de folyton tegyünk úgy mintha dolgoznánk." - mormogta magában, ahogy tolta a kosarat a közértben. Már a harmadik helyen járt, mert számára nem marad más csak az ilyen bosszú. Hosszú napok óta kereste a Főnök feliratú üveget. Néhány más feliraton nevetett, de ő tudta, hogy ez kell neki, hogy most a Főnök kedvenc italát fogja meggyalázni. Hirtelen megállt a gondola végénél, mert megtalálta. Körülnézett. Kaján vigyorral az arcán leemelt egyet. Elgondolkodott azon, hogy talán többet kellene elvenni, hisz már oly rég kereste és most itt tucat Főnök feliratú kólásüveg domborodik hívogatóan. Ellenállt. Mégiscsak felnőtt férfi vagyok, miért vegyek számolatlanul feliratos üvegeket? Hazament, otthon már jó előre elkészítette a terepet a bosszúhoz, szivarra gyújtott, hátradőlt a fotelen és elfogyasztotta a kólát. Mint vámpír a friss, meleg embervért, úgy kívánta most mindennél jobban ezt a hideg pohár kólát. Miután megitta, kinyújtózott, ráírta alkoholos filccel főnöke nevét, kifigurázta úgy, ahogy csak ő tudta megérteni. Lement a játszótérre, sehol senki, esteledett már. Elégedetten taposta el a kólásüveget. Gondolta, nem dobja ki, mert ezt az érzést másokkal is meg kell osztani, hisz az arra járó más alkalmazott is, rendre behelyettesítheti saját főnökére, és szintén taposhat egyet. - az üveget Szentmihályon láttam, minden a fantázia szüleménye 

Igen, az ember óhatatlanul is hisz a mesékben és igen, ha nem találja meg az igazit a buszon, ahol senkire sem néz, vagy munkahelyén, ahol egyáltalán (!), nem NÉZHET senkire! Akkor fogja magát és feliratkozik egy oldalra!

És csodákat láthat! Most itt, nem térek ki az áll-a-farkam-és-fürdőben-felvettem-eme-kép és hasonlók elemzésére! Tuti, megtalálja majd: a-basszatok-meg-már-kinn-van-a-mellem-kép társát!

Lassan egy társkeresőn már semmit nem lehet csinálni, csak ha előfizettél. Van, aki úgy oldja meg, hogy értéknövelt szolgáltatásokat kapcsol hozzá pl.: talalkapont.hu, vagy iskolai belső rendszerhez köti .

De itt egész évre lehet, prémium szolgáltatással "puszta" társkeresési funkciókat elintézni. Itt már (?) csak az a kérdés, hogy mennyiben lehet ezen az oldalon az értékesítésösztönzést bevetni?

Mit is jelent ez a fogalom?

...Mindazon marketing tevékenységek összessége, amelyek ösztönzik a fogyasztók vásárlását és a kereskedői tevékenység hatékonyságát, de nem tartozik a személyes eladás, a reklám és a PR fogalmába.....

Idézet a Bauer-Berács könyvből. Nos, ösztönzi a fogyasztók vásárlását. Azzal, hogy TÖBB hónapra "bevásárol" olcsóbban, akciósan a regisztráló, mit vesz meg???

1, lehetőséget egy "jobb" nőre?

2, értelmezhető-e ebben a formában a hosszú idő- jobb társ fogalom? hiszen, döntően az első idők a legfontosabbak, hiszen elfogult vagy. az már mindig sáros, ha hosszabb ideje társkeresőzöl (miért nem találtad meg eddig), habár ezt is újraregisztrálással megelőzheted, de a sok macerát, ami ezzel jár, meg az ismerősöket, is rendre elveszítenéd, úgyhogy nem teszik.

3, vagy lehet, hogy a TÖBB nőre gondoltak, egyszerre így több nőd is lehet

4, mekkora hányadát adják a jelentkezők közül azok, kik párkapcsolatot, egy éjszakát, vagy kukkolást akarnak?

5, függ-e nemtől, hogy igénybe veszem-e az olcsóbb de egy évig tartó akciós premium szolgáltatást?

08.11. vagy 08:11

Szinte mindenhol ezt látta a digitális órákon, kereste szemével. Meg-megállt reggelenként, és örömmel konstatálta, hogy megint ebben a percben sikerült rápillantania a laptop órájára. 

Megint! AZ én pillanatom!

Igen, oroszlán jegyben született a lány, és igen, minden horoszkóp szerint egoizmus egyik gyengesége. Igen, önző vagyok, van egy percem, egy percem mikor az óra, a születési dátumomat tükrözi. Mint egy kód. Kislánykorában, hányszor, de hányszor hallotta édesanyja szavait fülében, ki mindig a nagynénjével példálózott: hogy ő is oroszlán volt, ő is egoista. Nagyon szerette anyját a lány, sokszor maga is elhitte, hogy augusztusi születése valami isteni intő jel volt. hogy igenis rossz dolog ekkor születni.

De már figyelte az órát, a 08:11-t. Ha úgy állította be, hogy csakis 12ig számoljon a digitális óra, akkor kétszer is megélhette születésnapja dicsős pillanatait.

Mások másképp élték meg önzésük perceit, ő minden egyes 08:11-ben (akár vonatindulásról, akár napfogyatkozásról legyen szó) magán futtatta át a digitális kijelző monotonitását. 60 mp isteni jel, csak az övé.

meleg van. 

mindenki kimozdult hűvös lakásából, a hosszú tél-tavasz után. kezében egy napszemüveg, és egy ernyő, ki tudja milyen idő lesz. vasárnap délután, tömeg, Pest utcáin, ami szokatlan. hömpölyögnek, vagy Duna partot megnézi, belvárosi fesztivált élvezni, vagy csak főzdefeszten feszíteni . Andrássy körúton, atlasz szobor alatt pózolok. most azt gondolom, hogy nincs olyan, amit ne lehetne megoldani, vagy ami elvenné a kedvem. szétnézek, mások is boldog mosollyal az arcukon örülnek a nyári melegnek. a szabad kezükben fagyi, amely folyton csöpög, így beszéd helyett nyalogatják a tölcsért. rengetegen hozzák le magukkal kutyájukat is. drága hosszúszőrű barátaink nem éppen készültek fel erre a hőségre, nyelvük a koszos körutat érinti. ez persze roppant vicces a kis csintalankodó, tipegő 2-3 évesek számára. ők elégedetten tépik kutyabarátjuk szőrét, kik már beletörődtek ebbe. meglepődtem utcatársam merészségén, vagyis cipőjén, azaz hogy nem létező cipőjén, csak úgy pőrén sétált a körúton. így ballagtunk. ezt láttuk.

"Térdem megremegett. Könyv! Négy hónapja nem volt könyv a kezemben. 
Részegítőn, kábítóan hatott rám a gondolat; egy könyv, amelyben szavak láncolódnak, 
sorok, oldalak, lapok követik egymást. Könyv, melyből más, új, elterelő gondolatokat 
meríthet az ember." Szűcs Attila

Erre azt feleltem: Remélem az agyam közel olyan erős, mint szívem. Dobog , forog rendületlenül. Ülök befelé buszon, metrón olvasok, könyvet, igen, szakkönyvet, jövök haza olvasok, igen szakanyagot, napközben is agyalok, így csak remélem, hogy agyam most az egyszer követi szívemet:). (és már nem is emlékszem, mit olvastam, csak úgy...)

Mint egy vízitúrázó, úgy lépett ki hősünk a buszból. 

Túracipő, kis szakadt hátizsák, rövidnadrág atléta, izzadt, fáradt testére csak úgy tapadt az út pora. Semmi felesleges ruhadarabra nem lesz szüksége. Nem öltözködni jött. Hátizsákja amilyen apró, úgy van jó erősen a hátához kötözve, nehogy itt Szicíliában, vagy bárhol dél-Olaszországban ellopják. 

-Tehát megérkeztem. - konstatálta magában. Kezében egy nagyon koszos, öreges, girlandos írással felfirkált cím. Már össze-vissza van hajtogatva, eső és izzadság áztatta cetli.
Most akkor hogyan is csináljam? De kár, hogy nem vagy itt, és nem irányítasz. Tényleg olyan szép a kilátás, mint ahogy leírtad. Méltó helyed lesz itt, és majd mindig ez a látvány fogad.
Fiú szépen komótosan lefejtette magáról hátizsákját, mintha minden egyes pillanattal csak késleltetni akarná azt, ami már eleve elrendeltetett. Nagyon szerette nagyapját, még így is biztonságban érezte magát, vele pedig már csak hamu. De ez az utolsó kívánsága volt. Ennek nem lehet nemet mondani, nem lehet ellenállni. Gyönyörű nyarat töltött itt ezen a címen egykor nagyapja, vissza húzta a szíve. És most már a fiú is eljár ide évente, csak hogy meglátogassa őt.
Taormina, Sicily Italy 

A héten nyitottam meg Húgom fotókiállítását, az összes fotót egy Samsung kistelefonnal készített. A tárlat címe: Ellopott életképek. Elgondolkodtam azon, hogy vajon ilyen spontán fotókat, a közeljövőben csakis telefonokkal lehet készíteni, vagy a folytonos memorizálási ösztönünk megnyit egy újfajta fényképészeti szakaszt? Nevezhetjük-e e ezt fényképészetnek? Habár, ma városligeti futás közben rengeteg turistát láttam óriási objektíves fényképezőgéppel nyakukban, egyszerűen elképzelni sem tudom, miképp tudnának fele olyan életképek, élettel teli pillanatot rögzíteni, mint Húgom.

Vajon valóban megismerhető egy karakter, egy személyiség az írók bemutatása által? Vagy minden írónak, egész életen át való írással kellene foglalkoznia, hogy saját magát is és szituációit is valóban értelmezni tudja? Majd létrehozzon egy gigantikus művet?Hogy hihetünk, ha hihetünk egyáltalán az oldalakról visszaköszönő fantáziavilágnak? Sokszor magunkkal sem vagyunk tisztában, nemhogy másokat, mások (fantázia, vagy emlék) világát 5-50-500 oldalon keresztül megismerjünk. Nem véletlen, hogy a pszichológusok sem találnak közös pontot a személyiségek bekategorizálása során! Vagy el kell fogadni azt a heurisztikát, vagy vélelmet, hogy mindenki hozzáteszi a saját kis életének részleteit egy-egy karakterhez, de ha ez így van, akkor végülis beszélhetünk-e EGY könyvről? Igen, írni szeretnék egyszer, de már most a könnyebb kérdésekre sem tudok válaszolni. Miképp mutass be egy szereplőt a könyvedben, mely élethelyzetek azok, amelyek valóban fontosak, hogy kialakuljon szerep-kép az olvasóban? Mi fontos, amit belül érzett a szereplő, vagy amit a környezete reagált rá? Beszélhetünk könyvalapú szerzőségről egyáltalán, ha már magam sem vettem elő szépirodalmat hónapok óta???

Mert megnyugtat. Mert biztonságot ad. Az a törtmásodperc, mikor feldobod a teniszlabdát és lendíted a karod, nem tudod, hogy jól vagy rosszul találja el az ütő a labdát, csak BÍZOL magadban, BÍZOL abban, hogy már már ez a mozdulatsor a véredben van, hogy jó helyre megy, hogy nem remeg be karod... Nem is látod mit csinálsz, automatikusan cselekszel: feldob, lendít. Kész. Mások tengerpartot képzelnek el stb., én ha magam alatt vagyok, nem nyugodt helyen meditálok, hanem szerválok. Bal kézzel :).

Mi is a sci-fi definíciója? A tudományos-fantasztikus mű olyan művészeti (irodalmi, film stb.) alkotás, mely legtöbbször valódi vagy képzeletbeli tudomány(ok)nak a társadalomra, vagy egyes egyénekre gyakorolt hatását mutatja be.

Képzeletbeli! Ez lehet talán a kulcsszó, ülök nézem a vígjátékokat, romantikus filmeket, olyan elvárásokat gerjesztenek eme filmek, amelyek simán átmossák minden ember agyát. Lassan, morózusan végzi eme munkát a média. Persze, hogy találkoznak, persze, hogy probléma merül fel, de így magasabb arousal szinten tudják folytatni az életüket.

Lehet, hogy összevesznek, de simán egy többmilliós városban újra összefutnak, véletlenül. Nincsenek komplex problémák, egyéni félelmek, maga a múltbeli események, szocializáció teljes megszűnésének vagyunk tanúi. Tényleg ennyire kívánjuk, hogy butaságokkal traktráljanak? Úgy vélik mi emberek képtelenek vagyunk felfogni azt, ami egyébként való világunkban mindennapos?

Vágyok egy kézzelfogható dologra, tudományos kísérleti eredményre, képre, egy ember hiteles véleményére, szavára. 14 éves koromig vallásosnak voltam nevelve, ismertem Bibliát, forgattuk nemcsak könyvben, szájon is:).

nőni kezdtem, és a bennem felmerülő kérdések száma is. nos, akkor ki kitől származik, hogy is van ez? folyamatosan veszített lelkesedésem. iskolába jártam, gondolkodni tanítottak, óvatosan, nehogy az egyik teória a másikhoz vezessen.  természettudományokat olyan szépen elő tudják adni, a párhuzamosok sosem találkoznak a végtelenben, a deriválásban az egyes pontok határát feszegetjük... de azt a kérdést egyik tanárom sem merte feltenni,  hogy egyes vallások mi végre jöttek létre, és MIÉRT nem igaz rá egy természettudományos törvény sem? Aztán már nem jártam templomba, már nem érdekeltek a ministránsfiúk sem.

egyedül maradtam. én és a világ. és a keresztjeim. sikerült olyan dolgokat elérnem fizikailag testemmel, és szellemileg oktatási végzettségemmel, hogy elértem, hogy másképp gondoltam magamra, hogy én vagyok, egy élettel, és egy halállal.

Életem változik, én is változom. Régóta nem stimmelnek velem a dolgok, és eddig magamat tisztítottam, javítottam, kupáltam helyre, biztos velem van a gond, bennem van a hiba.

Pozitív pszichológiát is tanulmányoztam, külön challange-nak véltem életem sínre helyezését, érhetnek és érnek is pofonok, mert vannak érzékszerveim és önkéntelenül is belemászok mások észlelési területébe és így kiváltok kommunikációs felületet :) 

Így fedeztem fel még egy lehetséges magyarázatot, és igen magyarázatot, mert amíg nincs bizonyíték, addig a környezetet, amit megértek azt alakítom eszmémhez, ideámhoz. Nos, karma. A karma és az előző életek feltérképezése is egy jó gondolat. Elmegyek egy "táltoshoz", akivel majd rájövünk, miért is alakul így ez az életem. Az alap axiómát itt is nehéz megemészteni, tehát azt, hogy több életed volt, és lesz, és NEM biztos, hogy ebben az életedben eljutsz a okhoz, megjavulsz, vagy változást érsz el. lehet, hogy a következő életedben, vagy kettővel később. Vagy most okozol olyat, amitől több életen át szenvedsz majd. Hogy ez megnyugvás? Húgom átokról beszél, családi átokról. Én meg még ódzkodom, azt mondom, ez idáig ez csak egy újabb továbblökése a problémának. Hát hiszen, ha nem tudod megoldani az életed vissza-visszatérő problémáját, akkor nem tudsz mit csinálni, mert ez KARMA!

Így elképzeltem ma befelé a metrón utazva, hogy állok egy óriási felület előtt, tenger, szoba, rét bármi, csak kiálthassak a nagyvilágba: Hol az igazság? Honnan jöttem, merre megyek? Miért nem nyugtat, vagy borít ki valaki? Miért fordítok másra is időt mikor előttem lehetne:  hit, vallás, egyéletút, és karma! Miért pazarolok el időt? 

Emberek vagyunk. Érzünk. Néha nem látunk a dühtől.  A nők érzelmileg könnyebben belobbanthatók és sokkal tovább tart az érzés. Kapaszkodunk, ideába, álomképbe, személybe. Bosszúra éhezünk, és nem hiszem, hogy ilyenkor nem akarunk és nem állunk valahogy bosszút. Akár gondolatban, verbálisan, néha tettekben, de elkeseredettségünk utat tör.

Bárka, aki úgy véli ilyenre nem kerülhet sor, az várja ki a szituációt, és emlékezzen. Magad felé irányuló, általában pusztító jellegű tevékenységek is ide sorolhatók.

Beszélgettem szombaton barátnőmmel. Beszélgetéseinket lehet, hogy egy novellában viszontlátom, mert elég magvas gondolatokat vitatunk meg, vetünk össze. Talán másoknak is hasznossá válik.

Most megint "elbeszéltünk egymás mellett". Adva volt egy szituáció, amelyet mindketten másképp reagáltuk volna le.  Mi történt? Barátnőm műszempillát tetetett fel (eügyi probléma miatt), de elrontotta a kozmetikus túl sok ragasztót tett fel, így elnehezítette a pilláit a barátnőmnek. Zavarta két-három napig, de ki kellett bírnia. Barátjával, kivel 2-3 hónapja vannak együtt, semmit nem mondott, hiszen: "Van, amiről egy férfinak nem kell tudnia!" címmel.

Elgondolkodtam.

Valóban nem kell mindent elmesélni? Valóban vannak olyan nőies, zavaró tényezők, amelyek egyébként befolyásolják hétköznapodat- jelen esetben alig bírta nyitva tartani szemét a lány- de tartjuk a szánkat? Kell-e, lehet -e ez az alapja egy kapcsolatnak? Nevezhetjük-e teljesnek azt a kapcsolatot, ahol kicsiny titkok vannak. Nem ez jelenti a belépőt a nagyobb hazugságoknak?

Magam, belegondolva, csípőből elmeséltem volna, egy kis felvezetővel, hogy milyen kis béna voltam, hogy még a kozmetikus is elbénázta a szememet. Nem tudom, talán egyszer megtudom...

Megint rólad álmodtam, már tiszta fejjel azt tudom mondani, hogy nem bizonyos csillagok, és állások miatt, vagy a véletlenbe vetett hit miatt gondoltam rád, hanem csak az agyam játszott. előkapott egy rég látott képet és  bejátszotta ott és akkor, mikor nem kontrollálok, nem kontrollálhatok semmit. vicces volt. férfival csókolóztál. vagy nem is vicces hanem egyenesen ijesztő. majd újra ellöktél, mikor át akartalak karolni. még álmomban is nemcsak megjelensz, hanem ismét csak belémrúgsz. még jó, hogy tiszta a fejem, mert tudom, hogy nem te, hanem én rúgok magamba, hm Neo te fent, hagyjál már, nem látod, hogy továbbléptem. :)

Tegnap Közgazdaságtan tankönyvet nézegettem, három nagy közgáz elődről volt benne szó, Smith, Keynes és Marx. Persze, nem figyeltem, nem olvastam el, csak átfutottam a neveket. Eltelt a nap, kiment fejemből. Azt álmodtam, hogy kirúgnak és egy másik helyen vagyok, ahol a főnök az álmomban és csak most tettem össze, tökre hasonlított Marxra. Mekkora az agyunk, micsoda rejtett képességek vannak fejünkben... rég túlmenő elfeledő képet felidézett agyam álmomban, és igen Közgázt kellene oktatnom, de nem voltam pontos, mert nem láttam a tankönyvben képet, csak mire emlékeztem.

Félreértés. Ez lenne a regényem címe. Nem tudom, hogy idő hiányában, vagy a fájdalom elkerülése miatt nem kerül majd ki a polcokra. Pedig már látom is magam előtt a címlapot, ciril betűkkel virítana, hogy nyedorazuményije. Talán számos ember, inkább nő tudna együtt érezni a főszereplő hősnővel. 

Félreértés. Ezen alapul az egész. Hogyan kommunikálunk el a másik mellett? Hogyan varázsolunk min nők, teljes nemből, talánt, majd igent? Miképp ássuk ki magunk saját sírgödrünket, majd iszonyú szenvedést mutatunk fel, talán csak azért, hogy bebizonyítsuk mi éreztünk valamit, nem vagyunk saláta. Mi megpróbáltuk, nyitottunk más felé, de ni, sajna nem sikerült, látjátok. Így visszabújhatok a csigaházamba ismét. Az én lelkem tiszta, megpróbáltam. De mi van, ha önbizalom, vagy egyéni rossz szituációk miatt, egyszerűen nem azt hallottuk meg, amit kellett volna, hanem amit akartunk hallani? A másik, meg türelmes és nem szól vissza, várja, míg észreveszed magad. De addigra már nyakig ér a sár.

Hogyan válik két idegen emberből három év után két olyan ember, kik idegent látnak már egymásban, így nem is köszönnek a másiknak? Már szinte mindegy, mit mondd a másik, mert nincs lejjebb.

Tulajdonomban van számtalan email, sms, blogbejegyzés, vers. Pontról-pontra meg lehetne írni, be lehetne mutatni, hol csorbul egy férfi és egy nő közötti kommunikáció. Miért tart ki a nő? Mivel hiteti magát? És miért nem lép fel akkurátusan a férfi? Sokan magukra ismernének. De még nem állok készen. És talán az idővel a egy nagyobb csavart, félreértést is találok kettőjük között. Tényleg lenne értelme. Majd egyszer talán, ha boldog leszek (de akkor miért vennék el értékes időmből arra, ami csak félreértés volt?)