Félreértés. Ez lenne a regényem címe. Nem tudom, hogy idő hiányában, vagy a fájdalom elkerülése miatt nem kerül majd ki a polcokra. Pedig már látom is magam előtt a címlapot, ciril betűkkel virítana, hogy nyedorazuményije. Talán számos ember, inkább nő tudna együtt érezni a főszereplő hősnővel. 

Félreértés. Ezen alapul az egész. Hogyan kommunikálunk el a másik mellett? Hogyan varázsolunk min nők, teljes nemből, talánt, majd igent? Miképp ássuk ki magunk saját sírgödrünket, majd iszonyú szenvedést mutatunk fel, talán csak azért, hogy bebizonyítsuk mi éreztünk valamit, nem vagyunk saláta. Mi megpróbáltuk, nyitottunk más felé, de ni, sajna nem sikerült, látjátok. Így visszabújhatok a csigaházamba ismét. Az én lelkem tiszta, megpróbáltam. De mi van, ha önbizalom, vagy egyéni rossz szituációk miatt, egyszerűen nem azt hallottuk meg, amit kellett volna, hanem amit akartunk hallani? A másik, meg türelmes és nem szól vissza, várja, míg észreveszed magad. De addigra már nyakig ér a sár.

Hogyan válik két idegen emberből három év után két olyan ember, kik idegent látnak már egymásban, így nem is köszönnek a másiknak? Már szinte mindegy, mit mondd a másik, mert nincs lejjebb.

Tulajdonomban van számtalan email, sms, blogbejegyzés, vers. Pontról-pontra meg lehetne írni, be lehetne mutatni, hol csorbul egy férfi és egy nő közötti kommunikáció. Miért tart ki a nő? Mivel hiteti magát? És miért nem lép fel akkurátusan a férfi? Sokan magukra ismernének. De még nem állok készen. És talán az idővel a egy nagyobb csavart, félreértést is találok kettőjük között. Tényleg lenne értelme. Majd egyszer talán, ha boldog leszek (de akkor miért vennék el értékes időmből arra, ami csak félreértés volt?)