Lakást keresek. Pásztázok minden épületet. Nini, itt egy sarokerkély! Elképzelem, ahogy a fény minden oldalról elfoglalja a nappalit, utat tör könyörtelenül az összes szín fehér világa, megmosdatja átfürdeti az összes bútort, felületet. Fantáziámban megjelennek a lakók, a csodálatos lakások időleges bitorlói, honfoglalói. Lélegzik és él a lakás, hangos, és haragos, ha gond van, majd szerethető a nevetéstől.

Figyelmem az utca másik oldalára téved, hiszen mozgásnak indul az ablak, óhh, de csak a függöny mond zavarodottan jóreggelt a gazdájának: és indul a nap! Meglepve tapasztalom eme új élményeket, eddig sosem érdekelt más nappalija, ma meg le sem veszem figyelmemet a lakóhelyekről, néha mimikával is alátámasztom, fintorgok, irigykedem, vagy örülök, mások bőségének: Itt egy tetőtér, de csodás, ott egy francia erkély! Belelátom magam egyikbe - másikba, mit csinálnék, hogy élnék ott, milyen lenne, ottani bitorlónak. Hirdetéseket nézve, még közelebb kerülök lakások belső szentélyéhez lesarkítva olyan, mint egy állás-, vagy társkereső: jönnek  a mi tetszik, hogy tetszik, majd jönnek a pro és kontra érvek, megközelítések. Hol és kivel képzelem ezt el?

Zsong a fejem a látott lehetőségektől, újabb és újabb dátummal jelölt kedvencekbe mentem életem lehetséges helyszíneit, mintha kis üveggolyó(bis)ként egy mély puha kesztyűbe helyezném őket, arra az esetre,  amint társasjátékteret kell választanom.