minden egyes órával csökken a bizalmam.

ülök a vákuumban, várom a kosztolányi mondatod.

egy sorodat, egy hivatalos értesítésedet.

nem, nem még tartom magam, bízok a soromban.

ki tudja, hátha most, hátha azzal a maillel kápráztatsz el

hátha úgy fogalmazol, ahogy én képzelem el.

kapaszkodom abba a képbe, amit a szemedben láttam.

hinni szeretném, hogy amilyen jeleket fogtam tőled,

az igaz, és nem holmi feltételezés.

felkelek újra, ha nem kellek majd neked.

sokszor és sokan törték be lelkemet.

egyre komorabb lesz világképem, amit sem oldás,

sem kineziológia nem gyógyít.

mert akit már többször nyíltan visszautasítottak,

az már tényleg tud valamit örökre. tudja azt például, hogy

másnap újra felkel a nap. és újra éhes lesz a test, a lélek, az elme.