Hallottam, amiket mondtak. Business is business. Jegyzeteltem őrülten, minden szó fontos, jelentőségteljes, mintha vártam volna az enigma kód titkát, csüngtem szavaikon. A konferencián kiemelve voltak azok az emberek, akik fórumbeszélgetésen részt vettek. Majd viccelni kezdtek, nem értettem, egymással, nevettek körülöttem, pedig nem értették a poént, én is nevettem. Feltekintettem és mindegyikük keresztbe tett lábbal könnyen válaszolt, magabiztosan.

Feltűnt az egyik férfitag cipője. Ott ülünk, és én csak a cipőt bámulok, szép , piros színű volt, az én kedvencem, bámulom, miért is? Tetszik? Igen. Felvenném? nem hiszem. Nézem tovább, majd átsiklik figyelmem másik  pár cipőre, ő is fintorogva visszanéz. Miért is fura? Azon túl, hogy jegyzetelés helyett cipőket bámulok?? 

Mert a cipők talpa, TISZTA volt.... Tiszta??? Nézek le saját konferencia cipőmre gyorsan... Nos, szegény magassarkúm, látott már jobb, szebb napokat. Nézek vissza, már-már pimaszul nevetnek a kis meztelen talpak!

Elképzelhető, futott át agyamon, elképzelhető, hogy ezek a talpak még nem láttak aszfaltot? Hogy nem jutottak el a kosz, mocsok földjére? Hogy autóba be és autóból ki az életük? Megint nevetnek. Most nem is hallottam, min. Töprengek. Azoknak jegyzeteljem gondolatait, akik még nem jártak utcán egy ideje... forog a világ, nézek körbe, mint valami rossz cipőfetisiszta kémlelem a cipőtalpakat...Nem a cipő rendezettségére vagyok kíváncsi, hanem a talpak tisztaságára. Olyan egyedül érzem magam. Úgy érzem más világban élünk.