Szemérem, ó, hagyj el most azonnal
Minden tiszteletem a kórházban dolgozóké, akár takarítóról, akár nővérről, orvosról
legyen szó. Hiába van doktori fokozatom, képtelen lennék helyreállítani egy másik embert. Rádöbbentem emberi mivoltom kicsinységére, törékenységére, és bekukkantottam egy teljesen más világba, ami egyébként paralel létezik világunkban, de nem tudunk róla.
Az hogy műtét-szűz voltam, az teljesen befolyásolta viselkedésemet. Nagyon féltem, hiába tájékoztattak, folyton első nap könnyeimmel küszködtem. Sajnáltam magam. Azt hogy ott kell lennem, azt, hogy mivel érdemeltem azt, hogy felnyitnak, kérdések kavarogtak bennem az altatás módjával kapcsolatosan is. Éber voltam egész nap a félelem miatt, és éjjel is.
Kaptam szurikat, beöntéseket is, nem találtam helyem, csak megadtam magam a profiknak. Áttettek egyedüli szobából, egy kétszemélyes szobába. Alvótársam egy nővérke volt, ki 45 éve dolgozik egészségügybe és mégis azt a kérdést tette fel: Hát, ezt érdemeltem ennyi munka után! Történetesen ő gyomordaganattal vették fel. Sebészet nem egy vidám hely. talán kórházak egyetlen pozitív osztálya a szülészet. oda mindenki boldogan jön, boldogan távozik. Előzetes rutin felmérések esetén belül sétálgattam a kórház parkjában, és bizony láttam síró
embert a padon. Általában publikus helyeken nem szoktunk, ha igen, sokszor nem valós okok miatt, csak úgy dühből…Ott a helyszínen a kórház kertjében, nyomós okból sírhat valaki, átértékelődnek a hangok, érzelmek. A világ. Ez nem az a fajta sírás volt, csendes visszafogott, a papír kézben, szatyor csúszott le a hölgy térdéről. Sétáltam tovább, szívem elnehezedett.
Vannak hangok, amelyek szintén felértékelődnek, más színbe kerülnek. A szirénák hangja zajjá válik a pesti milliőben. De mikor ott fekszel a kórházban, és épp az a kórház az ügyeletes, szakszóval felvevő, akkor minden sziréna, amit hallasz az hozzád jön. Kétszer is felvevős volt a kórház. Jön a mentő, gurulós kocsi nagy sebbel-lobbal sőt inkább hanggal.
Majd hallottad a sürgősségre utaló hangokat is : 33 éves férfi! Hány kiló? Mekkora? Közben próbálsz nyugodt maradni és aludni, nem ment, kb másfél órát aludtam műtét előtt. Még mindig féltem, ez később átcsúszott hidegrázásba, fázásba. Aneszteziológusok műtétemen három takarót is rámtettek, mert vállremegésem látható volt. Hiába informálnak mindenről, félsz, nem tudod mi történik, s mivel éberaltatásom volt, így attól is rettegtem, hogy végig fent leszek. De alaptalan volt félelmem, visszatekintve nem tudnék egy momentumot sem említeni, ami fájt volna. De kellően be tudja magát az ember agyban félemlíteni. Amikor utazol békaperspektívában a műtő felé háton fekve és épp tolnak be, nos, akkor legyen talpán az ember. Indulás előtt azért, feltettem a kérdés: Miben is fognak műteni? Jókat nevettek rajtam, majd kapok egy zöld sipkát és zöld bikinit , lepedő formában, mondták nevetve. Szobatársam látta rajtam félelmemet, még Édesanyám sem tudta meg, hogy kórházban vagyok, így anyám helyett, anyámként felállt nagynehezen megsimogatott még indulás előtt. Halk zene szólt a
műtőben, nagyon örültem neki, hiszen engem is ellazít a muzsika. Habár gyorsan elillant eme örömképem, hiszen csak a takarítóknak szólt a zene. Sokáig tartott a berendezkedés, toltak ide-oda. Kiderült, hogy nem én leszek az egyetlen műtött, kiírva hivatalosan én voltam csak, de az este folyamán még három beteget vettek fel, kiket sürgősségin műteni kellett. Sebész felém nézett, át a takarón, ami ellepte a műtéti helyet, és megkérdezte nevetve: Még mindig bal oldal? Vicces, remegő vállakkal kiszolgáltatott leszögelt és infúziós karral mondjál
mást.:) Semmit nem éreztem, nem mondhatom semmilyen részletre, hogy fájt volna. Műtét után, félretoltak, de mivel fél-éber voltam, nem is tudom, mennyi időt voltam bent és kint. Arra emlékszem, hogy emberek érintik meg a vállam és mondják, hogy mindjárt indulunk vissza. és igen. Toltak megint békaperspektívában vissza a szobába. Szobatársam izgatottan várt, átemeltek, elindították az infúziót megint. Lábaim zsibbadtak, nem éreztem még egy óráig semmit, mozdítani így nem tudtam. Teljesen és totálisan kiszolgáltatott voltam. Fejemet nem emelhettem fel éjfélig, valami folyt be a kanülön keresztül, meztelenül mint egy fa fekszem az ágyon. És igen 3szor hívtam is a nővért, aki talán 2-3 napja dolgozott egyfolytában. És mivel 1 műtött helyett 4 műtött volt, szegény nővér tömérdek kiszolgáltatott embert kapott aznapra!
Azt hittem ha lefolyik 1,5 liter infúzió, végre ihatok ehetek! persze, kis csacsi! Még inni sem ihattam, de mivel folyadékot vittek be szervezetbe, pisilnem kellett, ágytába. fekve pisilni olyan, mint ágybavizelni felnőttfejjel, néha akarattal sem megy, mert nem természetes! És persze, az is tiszta lett számomra, hogy még aznap sem ehetek semmit. Már második napja! Az kicsit megrázott, persze csak az én érdekeimet nézték, hiszen hányhatok, ha enni-inni kapok.
Végre lecsöpögtem, és kiderült az a pont is, hogy a kanül még reggelig bennem lesz. Azért az félelmetes volt, de talán azt is megszokja az ember! Amikor olyan védtelen, gyenge és kiszolgáltatott vagy, egyre kevesebb dolog miatt aggódsz. Kimehettem este 8kor azért pisilni! Nagyszerű volt! nem szerettem volna még ágytálba pisilni. De az igen meglepő volt még tőlem is, hogy kimentem (kb 10 percig tartott) pisilni és mikor visszajöttem, muszáj volt lepihennem és leizzadtam. Egy pisiben. Semmit nem akartam csak feküdni. Inni már ihattam, de már az is felmerült bennem, hogy inkább nem iszok, mert akkor nem kell elindulnom. mert igenis húzódott a bőröm.
Otthon én vagyok a legidősebb nővér. Mindenkinek megtiltottam, hogy látogassanak. Édesanyám idős, emiatt nem gondoltam, hogy a 40 fokos melegben, felmászatom a budai hegyekbe. Sosem feledem, húgaim arcát, mikor kötél segítségével percek alatt sikerült felülnöm! Hosszú másodpercek voltak ezek! Nem mertem előttük sétálni, mert az még fájós volt és még jobban látszott volna elesettségem. A mindig erős, talpraesett nővérük alig bír felkelni! Ez nekik sokk volt! Bár persze nem maradt el a piszkálódás. "Amíg ilyen a hajad, addig nem beszélek veled!"
Helyrejöttem:).
És miért is ez a cím? Fiatal nőként, fura volt, hogy minden vizitáló orvos, orvostanhallgató, nővérkék, belső dolgozók és bárki aki bent dolgozott annak volt esélye engem meztelenül látni! Csak felrántották a paplant, némely orvos még meg is nyomkodta a vénusz-dombi kötést! Szóval, én tudom, hogy ez a munkájuk, és naponta számos meztelen testtel dolgoznak, de nekem mégiscsak egy testem van! Mondogattam is bent, "Aki engem nem látott meztelenül, az nem nyitotta ki a szemét!"
A legviccesebb az, hogy mikor a varratokat kivették, a nővérke mondta feküdjek fel, bugyi le és várjak. Persze nem sebész jött be, hanem egy másik férfi, és valami kórházi papírról érdeklődött, én meg kiterítve! Miért is ne?:)
A gondom, csak az agyammal volt. végig lüktetett. Gondolatok folyamatosan csak jöttek, csak jöttek. Nem hagytak nyugodni.
A történet helyszíne Szimpla Kazinczi úti szórakozóhelye. A Lonely Planet rangsorolása szerint idei év harmadik legjobb szórakozóhelye a 
Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.
Csehov azt állította Sirály művében az Írásról: “Látom például azt a felhőt. Olyan, akár a zongora. Azt gondolom: meg kell említenem valahol egy elbeszélésben, hogy elúszott fölöttem egy zongorához hasonló felhő… Vadászok minden mondatra és szóra és sietek mielőbb bezárni ezeket a mondatokat és szavakat a magam irodalmi raktárába: hátha jó lesz valamire… és nincs nyugtom saját magamtól, érzem, hogy emésztem a tulajdon életemet, hogy a legszebb virágok porát gyűjtöm ahhoz a mézhez, amelyet odadobok valakinek a vakvilágba…”
Mi is van bennünk? Milyen tudatalatti hullámokat indítunk el? Mivel tudatalatti nem is tudjuk kezelni, csak ha már láthatóak, megfoghatóak az eredmények. Megtalált a lelki női ellentétem. Még én adtam neki tanácsokat, mikor belém nyílalt e látomás! Ő folyton nehéz kérdések felől dönt, olyan kérdésekben, ami egy embert egy egész életén át éri, ő egy éven belül hozza ezeket! Költözés, válás, más ország, új hely, új kihívások ...Mindig féltettem őt, felkaroltam segítettem, egyengedtem útját, beszéltem vele, mikor kellett, lelket öntöttem belé, mikor szüksége volt rá. És mint csillag születik című filmben, a mentort is túlnőtte a szárnyaszegett sztármadár. Férfitársaságban is sok férfi kereste kedvét, próbálták őt is ápolgatni, amit én. Ő ilyen hullámokat indít el, de belül erős és szilárd, pontos életcéllal és akarattal. Míg mások az ellentettjét látják. És ma leesett! Magam pont az ellentettje vagyok neki, hozzám sokan fordulnak, sütkéreznek energiámban, véleményemet kérik, kritikámra kíváncsiak, de egy percig sem gondolnák, hogy milyen egyedül is tudok lenni, és a pártolt lánnyal ellentétben férfiak felé nem vonzó hullámokat, hanem távolító hullámokat küldök, vagyis küldhetek. Micsoda ráeszmélés??? :)
És igen, most megfordult velem az élet? Glória nőtt a fejemre és egyebek! Minden ismerősöm, rokonom gratulál. Én meg csak nézek vissza, mit kell tenni, hogy kell viselkedni, miért nem érzem azt, amit ők. 
Fejedhez fegyvert tartok, érezd a hideg puskacsövet a homlokodon: Szeress! Kiáltom feléd, habár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy kérésem milyen abszurd. NEM! Nem kell a mozdulat, az érintés, azt lehet tettetni is. Szeress! Belülről, igazán! Gondold azt, amit én, hogy már egy nap távol tőled az is megterhelő, ha nem mesélhetem el neked mi történt velem, ha nem látom mosolyodat, nehezen mozdul a saját arcom is mosolyra. Ezt akarom, ezt a kölcsönösséget! Szeress, ha mondom!
Nagyon érdekes kérdést kaptam minap az egyik barátomtól. Szerinte csak akkor kezdünk el tényleg élni, teljes életet élni, mikor megtudjuk, mikor halunk meg. Hiszen, ahogy ő állította, elindul a visszaszámlálás!
Nagyon érdekes dolog az, hogy KI, MIT ért a mondataid alatt. Miért nem érthető a másik félnek számodra nagyon alap gondolatok, jelzők, jelenségek?
Ebben nagyon jól teljesítünk mi emberek! Imádjuk felpakolni magunkat ilyen terhekkel, sőt sokszor nem is rejtjük véka alá a súlyukat, mutogatjuk a kacifántos színű méretű bőröndöket, sokszor megemeljük fejünk fölé a pakkokat, megforgatjuk, pörögtetjük az ujjunkon.
Ha létezik haragkezelés léteznie kell bánatkezelésnek is. Persze a harag, agresszió egy nyílt formája valami elnyomott feszültségnek, problémának, amely így a haraggal felszínre tör.
Csak hallgatózom, veszem a jeleket, meghallgatom az embereket... És igen, valahogy minden összekuszálódik. shit happens - rossz, hogy csak a rosszra tud számítani az ember. c'est la vie, vagy c'e la vita, de ezek a nemzetközi értelmezések sem adják vissza teljesen azt, hogy igenis lehetsz jó, vagy rossz, vagy gondolhatsz jóra, vagy rosszra, lehet vidám, vagy szomorkás a kedved egyszerűen csak megtalál egy vállvonogatást, egy levél, egy fénykép, egy esemény... ki tudja mekkorát csapódik, és meddig tart...