Szeretem a karmikus humort. Kicsit fanyarabb mint az angol, de aki tudja kezelni, és nevetni felette, annak jó.

 Zene be, lépések előre, oda kell érnem még zárás előtt, mondom magamban, sétálok át a hídon. Azt gondolom, hogy ha véletlenül meglátom őt - és már a híd végén járok-, akkor így fogok inteni, és ott mindenki előtt -egy kisebb angol királynésan - kezemet intésre mozdítottam.

Biztosan léptem tovább, hiszen nem lesz itt, 4 éve járok arra, sosem pillantottam meg. Két lépést követve megláttam a villamosmegállóban. Ami azért is érdekes, mert nem volt rajtam szemüveg, de megláttam. Előbb gyakorolt kis intés helyett, integetésre váltott a kezem. Mintha önálló életre kelt volna, az előbb megbeszélt, csak intek és továbbmegyekből, az erősen integetek és utcán átfutok lett. Milyen is a szív és az ész kommunikációja?

Szóval, ma mikor hazajöttem jöttem csak rá, hogy megint milyen karmikus "vicces" szituációba kerültem! Nos, ha nincsenek véletlenek, akkor okkal láttam meg őt, nekem kellett tanulnom abból, hogy még nem tudok elmenni egy intéssel mellette. 

Azt sem tudom még, hogy például alszom-e ma, legutóbbi poénos esetben, nem tudtam...