Jótékony napfény bejárta a nyitott ajtajú szekrényt…feléledtek a ruhák.

-Milyen rég is volt, hogy kint jártam az utcán.  Autóban ültünk, száguldottunk, pöttyeim majd leestek! Mindenki csodált, gyönyörű nap volt. Miért is nem ker…

-Jaj, már megint a régi szép idők, mi Piri ruci. –förmedt rá a hosszú fekete kabát. Olyan unalmas vagy már, igen, szép voltál, feszítettél csak úgy a szélben. Megnéztek, sokat táncoltál. De már vagy százszor hallottuk.

-Már megint veszekedtek? Addig puffogsz Hosszú ujjú barátom, míg elajándékoznak téged is, mint tavaly a kis fehér kabátot.

-Olyan szomorú az, hogy csak néha - néha használnak minket, hogy hónapokig akár ránk sem néznek. Majd egyszerre megint megindul az élet, cibálnak, tisztítanak, vasalnak, hypoba dobnak, majd órákig áztatnak. Citromot dörzsölnek belénk, miután kólával öntenek le. Nézzétek már el is repedt a karomnál az anyag. – tárta szét karját a fehér ing, hogy szemléltesse a többieknek a szakadást.

-Mondod te, engem csak egyszer vettek fel, és akkor egész este csak…

- Nem lehet igaz Piri ruci, hogy csak te erre tudsz gondolni?!! Mész majd te is a Hosszú ujjal az adományozós szatyorba!

-Hogy ti milyen házsártosak vagytok! Én meg sem szólaltam pedig amióta megvettek itt lógók. Jöhet tél, vagy nyár, mellőlem el eltünedeznek a ruhák, jönnek újak, én meg csak itt porosodom. –szomorodott el a Pink ruha. – Pedig szegecses fehér övem is van. - mutatta körbe a többieknek.

-Lehet hogy pont ezért! – vihogott erősen a Szakadt, majd továbbtépve a tátongó lukat.

- Ha már úgyis beszélgetünk, -fordult a szürke pulóver a többiekhez- ti kik vagytok? És én hogy kerültem ide?

-Gyere közelebb! -szólította meg rögtön Piri ruci rögtön a szürkeséget. Az illatod, az illatod, az nem a mienk.

-Nem igaz, most meg itt furakodik ez a némber! Amint férfi ruhát szagol, nem lehet leállítani. És igen csak hogy tudd Szürkeség, ő valaha EGYSZER egy alkalommal szép volt. – Hosszú ujj csak úgy hadart, alig lehetett érteni.

-Engem nagyon szeret. Folyton értem kiált, engem kér, mikor hűvös lesz. Puffadt ujjammal körbefonom, melegítem. Teszem a dolgom. Mindig nagy becsben tart, fehér vagyok rögtön piszkos leszek, de ő mindig figyel rám, még azt is megígérte, hogy kitisztít, Szakadttal ellentétben nekem ez jó. Nekem ez jó.-hangsúlyozta Pufi kabát.

-Pszt, látok valakit, csendet. Karok le, ráncok fel! – adta ki Szakadt a vezényszavakat. Mire minden elcsendesedett, visszarendeződött.