Siettem, dolgoznom kellett volna, olvasnom, készülnöm. elveszik megint két órám, csak döcögünk, miért nem indulunk, rossz vonaton ülök?

Ilyen kérdések zakatoltak fejemben. Kedves idős hölgy ült  a hatos kocsiban. Kalauz megérkezett feltettem az összes kényes kérdésemet. És elkezdtünk beszélgetni a nénivel.

Micsoda életet írt le! Addig csak a rohanással töltöttem a gondolataimat, minden perc drága, minden nem gondosan eltöltött perc hiábavaló - véltem.

Két nagylánya van, mindkét lány óriási sikert könyvelhet el, karrierjében, életében. 

Milyen is a véletlen! Egy idegennek ugye mindig többet árulunk el, mint legjobb barátunknak. Nem félünk igaz érzelmeinkről beszélni, mert talán többet nem találkozunk, így hangosan kimondva minden szó erősebben cseng. Még a használt igék is megváltozhatnak! Például: nem tudom, foglalkozott-e ezzel a kérdéssel egy nyelvész?

Én nemigen tudtam szóhoz jutni, de Ő csak mesélt. Minden témát érintettünk, amit lehetett. Nagyon tetszett az, hogy mennyire tiszteletben tartja a másik ember- ezen esetben- gyerekeinek életét, így eszembe jutott önkéntelenül is, Édesanyám tyúkanyósága, és az, hogy talán én is ilyen tyúkanyó leszek. Ő teljesen kivonta magát lányai életéből, de jól, reálisan látta az élet dolgait. Egész életében kétkezi munkát végzett, szerető férjére is életében mindig számíthatott.

Igen, mondhatni, könnyű is szépeket mesélni egy idegennek, de azért a gondokról is szó esett! Látta tisztán, milyen gondokat követ(het) el lánya a gyerekeivel stb. De ez már az Ő élete, Ő családja.

Megszerettem Őt. Nevét sem tudtam meg, megadtam a névjegykártyámat, de fogalmam sem volt miért adom oda, nyújtom át, vajon felkeres? Miért is? DE egyszerűen nem akartam úgy lelépni, azzal a tudattal, hogy talán sosem beszélünk többet, és esélyt sem adtam. Talán úgy, mint korábban a vezetékes telefonok korában a téves hívás. Tudjuk, hogy téves volt, de olyan jó volt hallani, jó volt ilyen felüdítő emberrel találkozni.

Köszönöm.