nem emlékszem, hogy valaha is kiskoromban eljátszottam volna barbie-mal  a holtodiglan-holtomiglant, valahogy már közösen éltünk, azt hiszem.

azon gondolkodtam el most, hogy mennyiben fontos a gyermekkori mese a felnöttkori (meséhez) létezéshez

sokan azt gondolják azért kell ekkora feneket keríteni az egész lakodalomnak, mert ez lesz a legszebb NAPJUK! a végére mindenkinek fáj a feje tőle, nem is beszélve a férfiakról, kik nem értik miért olyan roppant  fontos az a tény, hogy az asztalterítő színe passzoljon a szalvéta színéhez, és miért kell a templomot is feldíszíteni?? 

 a házasság napjára már a párok annyira fáradtak és kimerültek, h már nem is a szervezés, hanem a vegetáció alap kérdésein törik fejüket. az hogy ez lenne a legszebb nap?? nos, kevesen engedhetik meg az ismerőseim közül, h csak (?) beugorjanak frissen a fodrásztól és kimondják az igent.

az ismerőseim keményen megküzdödtek azért, h templomban tisztességesen férjhezmenjenek-megnősüljenek és ami természetesen nem is látszott rajtuk. csak a ködös tekintet, amit sokan persze a házasság szentségködjének neveztek, az tűnik az én szememben a fáradtság ködének.

de miért is kell ez nekünk?

csak egy tradíció, amin át kell esni mindenkinek? csak az esküvők és temetések vonzzák a családot egymáshoz?

arra a válaszra jutottam, és azzal a válasszal nyugtattam meg magam, hogy nem ezért KELL az esküvő, a fáradtság a  belesült igenek és nemek (még nem voltam olyan esküvőn, ahol  vagy a férfi vagy a nő nem rontotta volna el a saját szövegét). ezek a bakik, mind-mind arra tanítanak,hogy ÁT KELL ÉREZNI , túl kell esni, akár ilyen fárasztóan  is azon, h érezzük miként válik az egyedülből-együtt. ezt a súlyt mesterségesen állítjuk elő a sok idegeskedéssel, szervezéssel. de akkor ott a templomban (vagy az önkormányzaton) a félig kisuttogott mondatok és esküszövegek visszaverődnek a falakról, hogy felerősödve örökre a párok fülében csengjenek, mert nyilvánvalóan, és reméljük végérvényesen is,  a saját életük egy másik ember részévé vált és viszont. talán ezért sem mertem még gondolatban sem játszani barbie-mal esküvőt kiskoromban, talán már akkor (amilyen önfejű voltam anno is), éreztem a súlyát, és nem bírtam el.