"Most beszélek róla utoljára, most említem őt utoljára, most írok egy utolsó emailt" folyton azt gondolta, hogy nem teszi többé, nem megy le kutyába érte. És a legrosszabb, hogy minduntalan magát köphette tükörbe, mert persze, amint a nőknél szokott, csak az érzelmeire hallgatott.

Hogy jutottam idáig? Értelmes, felnőtt nő vagyok, hogy jutottam oda, amin túl már nincs semmi, nincs önbecslés, se semmi.

Komplex dolog, ezt már értékelni, egyszerű összeállásnak is nevezhetnénk, gondolta a lány, már lenyugodva. Így visszatekintve, több tényező tett arról, ahova jutott.

Csak úgy besiklott az életébe. Nagyon könnyen lehet vele beszélni, és ugyanolyan teherbíró volt, mint a lány, így volt közös téma. Egyre több dologban számíthattak egymásra, több szervezésben is közösen felügyeltek. Sokszor gondolt vissza, miképp is kezdődött. Volt egy beteg öccse, aki 24 órás felügyeletet igényelt. A felelősségteljes, érett életmódja fogta meg a lányt, az hogy képes fontos döntéseket hozni. A lány hitt abban, hogy a rengeteg szenvedés és lemondás formálja az emberi személyiségét. Így felnézett rá. Az már csak megerősítette az érzelmeit, hogy kiderült, mind a nyelvek, mind a zenei ízlés területén ugyanolyan volt az ízlésük.  A lány azt hitte, hogy ez valamiféle isteni jel, hogy találkoztak. Kár, hogy a férfi más szempontokat tartott fontosnak, így ő úgy érezte, hogy totálisan különböznek egymástól. A szimpla érdeklődést a lány így túlértékelte. Ez óriási hiba volt, hosszú ideig emiatt nem engedte el a férfit szívéből, mert azt hitte, hogy ez elrendelt. Ésszel már tudta, szívvel nem.

Ahogy besiklott, úgy lépett tovább. A lány használtnak érezte magát, hogy kevesebbet beszéltek, nem mond el neki a férfi bizonyos dolgokat, és egy másik nő társaságát is kereste. Nem tűrte a kettős érdeklődést, így csúnyán kezdett el viselkedni, hisztizett, vádaskodott, mint ketrecbe zárt oroszlán vonyított, és tisztán látta maga előtt távolodni a férfit. De ekkor már tudta, hogy nem tiszta, nem érdektől mentes a férfi érdeklődése. Kisiklott, tovalépett az életéből, viták alapot biztosítottak a férfinek, hogy okot találjon, ne keresse, ne írjon. Foghíjról még azt is odavetette vita közepén: "nem vagy a stílusom, nem vagy az esetem, és öreg vagy." Még sosem kívánta azt a lány, hogy nyíljon meg a föld és nyelje el, mindig azt gondolta, hogy ez csak hollywoodi jelenetekben létezik, de ott, az épület közepén teljesen el tudta képzelni azt, hogy eltűnik, mert hogy lehet ezek után létezni?

Teljesen kilépett az életéből a férfi, ahogy ígérte. Az, aki nap mint nap kereste, az még felé sem hederített.

Eltelt azóta több hónap. Találkoztak, a férfi mindent elfelejtett, a lány ezt "select all, delete all" jelenségnek hívta. Neki még mindig a fülében csengett, hogy te öreg vagy, a férfi meg ezen túllépett. Ő pedig, róla érdeklődött, az életéről.  A lány legszívesebben azt felelte volna: "minek élni, ha nem vagy mellettem"? Nem tette, nem bírt a férfi szemébe sem nézni, hiszen mindennek elmondták egymást, mindketten megbántódtak. Nem értette a férfi miért keresi a tekintetét, miért érdeklődik felőle? Közben arra gondolt, hogy "És én miért nem tudom még mindig elengedni?"  Felkavarta megint napokra  a találkozás, mentegette őt. De már ő sem érezte a jogosnak a védelmét. Sok idő telt el, és sok idő telik még el, hogy ne menjen fel a pulzusa csak a hangjától. 

Azt mondják kutyaharapást szőrével. Rendes mondás, be is tartaná a lány, ha egyáltalán találkozott volna más férfivel, aki megérintené.

Most ezek után, nem hogy nyíltabb lesz, hanem még óvatosabb. A lány azt gondolta, hogy nem tudna még egyszer ezen átesni, még az ellenségeinek sem ajánlaná, ha lennének. Egyszerűen embertelen kínzás. Az érzelmeink nemcsak gondolkodásunkat, közérzetünket, környezetünket, munkánk minőségét befolyásolja, hanem a tükörképünket. A lány úgy vélte: "Átformálta az arcomat, rajtahagyta a nyomát. Megöregedtem. Elszomorodom minden csókjelenetnél a filmen innen és a buszmegállón túl. Elvett tőlem valamit, ami sosem volt enyém. Hogy jutottam idáig? "  Ez az utolsó írásom róla.