"A káosz a körülöttünk lévő rendszerek időbeli viselkedésének általános formája, melyre 

első ránézésre az is jellemző, hogy nem szabályos." Ezt tűnt egy elfogadható definíciónak. Szóval, káosz a fejben, állította róla egy srác a háta a mögött a gimnáziumban.

Megteszed, ami épp eszedbe jut, majd eltelik egy kis idő és az ellenkezőjét is. Nem szabályos, nem normális, ez tiszta káosz.  Tudta a lány, hogy az a vád, ami érte teljesen jogos, és emiatt fájt kétszer annyira, mintha kiismerte volna valaki. 

Hogyha az ember tudja, hogy szabálytalanul viselkedik, az talán szabályozza az életét valamiképp?  Kereste egész életében a nyugvópontot, azt a helyet, személyt, könyvet, filmet, amelytől megnyugvást remél. Egyszer azt gondolta, minden felad, abbahagy, nem motivál többé senkit, másszor pedig újabb nagyszerű ötletek jutottak eszébe, aminek felét sikerül is megvalósítani. 

"Káosz van a fejében", a gimnázium óta ezerszer fülében csengett. Lehet, hogy csak bántásból kapta eme minősítést, ő mégis magáénak érezte és jogosnak, ha megint rosszul jött ki egy szituációból. Megy, menekül, mozog szabálytalanul, vibrál, nem áll le, nem engedi magát szabályozás alá, és így csak megerősíti másokban a káoszelméletet.

Érdekes,  mert az évek alatt sokszor volt egyedül, nem kell a káosznak a társaság. Ez talán egy újabb magyarázó tényező? Káosz csak másokban jelenik meg, mások értekeznek róla, vagy van, él önmagában is, társaság nélkül? 

Sosem tartana itt káosz nélkül. De egyébiránt rengeteg erő megy el a káosz leplezésére, a szabályozásra. Márai regényhőse jut ilyenkor a lány eszébe, és megriad, hogy ő is hihetetlenül precízzé válik, csakhogy leplezze szabálytalanságát. 

Káosz - erő, energia, romboló erő, de helyet készít az újnak. Épít is. És csak ez számított neki, alkotni egy életen át.