Fülig ért a szám, mikor felszálltam a 260-s buszra, akkor is a buszvezető szemébe akartam nézni, hogy lássa, megoldottam, hiába hagyott ott a végállomáson, mikor futottam felé, és akár meg is állhatott volna. 

Várt rám még 20-25 perc az estében a végállomáson. Mikor egy zöld autó, bedudált, elémhajtott és a sofőr közölte, ugorjak be elérjük mi még azt a buszt! 

Semmit nem tudtam meg végül a vezetőtől, csakhogy lánya is hallgató és ő is buszsofőr volt több évig. Száguldottunk és valóban megelőztük a 260-t. Még nevét sem tudtam meg, de megmentett egy kiadós várakozástól a végállomáson.

Leültem és fülig ért a szám. Mert boldog voltam, hogy végre rajtam is segítenek, hogy létezik valami, karmikus egyensúly, mégiscsak.

Ha meg nem, akkor jólesett:)