Tavaly találkoztam vele a Blaha Lujza utcai ételosztáson. együtt osztottunk tányért és kenyeret.  Beszédbe elegyedtünk. Harmadik kérdése az volt, hogy megmondanám-e , hogy Ő hajléktalan? Bevallom hirtelen jött e kérdés, de nem gondoltam volna. Gömbölyded alakú, erős, és jólöltözött volt. Telefonszámot cseréltünk.  Szokott hívni, van valamilyen ingyenes kerete. Azért hív, mert szeret beszélgetni. Az amiről beszél, annyira nem csodás és felhőtlen. Sokszor nem is értem. Olyan világba repít el, amelyet az ember szeretne egy titkos kis szelencébe bezárni és nem is nézni felé. Mondatok olyan könnyen jönnek ki a szájából, de sokszor nincs időm, hogy felfogjam. Pedig miket mond! Volt mikor a begyógyszerezés előtt hívott fel, volt mikor vasárnap éjjel a szállás fürdőszobájából, hogy ne hallja senki , mert féltékenyek és haragosak a többiek, mert 15 emberből 8 lövi magát. Most épp ismerősöknél van, jó kezekben. Betegségeiről is szokott mesélni, de sajnos nincs meg a képzettségem, sem a tudásom, így nem értem, mit miért kapott... Azért is írom le, hogy sosem felejtsem el, ne zárjam kis szelencébe.

Azért is kedvel, mert annyi idős vagyok , amennyi a lánya lenne. Nem tudom, mi történt  a lánnyal. Hetente, havonta kapok tőle telefont, kb 5 perc hallgatást kér és hümmögést. Nem csinálok semmit, mégis teszek valamit. Legutóbb már terveztük a következő ételosztást karácsonykor. Nagyon élvezi, hogy van funkciója az osztásban, hogy a társadalom hasznos tagja azokon a napokon.