tél volt , mikor először megpillantottam. magam már nem tudtam már több ruhát magamra aggasztani, de mégis fáztam. remegve vártam a buszt, akkor pillantottam meg. ült szembe a megállóval és nézett maga elé, nem tudom, h ő hogy nem fázott...

lomtalanításnál szerzett magának pokrócokat, szivacsot, de még mindig csak ült és nézett maga elé. fogalmam sincs, hogyan és miből élhet, mi tartja egyáltalán életben? ha már életről beszélek, megemlítem, hogy  a néni melett nőtt egy fa. télen nem lehetett látni, mert kis kezdeményezés volt akkor, de tavasz végére, már lombkoronája is volt, pont akkora, ami a néninek elegendő.

nyár van, néni tegnap is csak ült az árnyékban. most annyira meleg van, hogy nem tudok, nem levenni mindent magamról. ő mint buddha csak ül, mellette tavasz vége óta szorgosan vakkantó kiskutya. nem tudom, nem feltenni a kérdést, hogy nem szörnyű belerángatni egy kiskutyát is a szegény sorsunkba? vagy társaság miatt van vele a kutya?  kutya, mintha érteni, folyton számonkéri a gazdáját, pöröl vele, ugatja, adj ennem, adj innom, ne csak üldögélj!!! asszony, mintha ez sem érdekelné mondjanak, ugassanak neki bármit, ül és néz maga elé.