Most már visszatekintve, azt mondhatom szerényen, de felnevelt minket Édesanyánk. Négy lányt egyedül, majd nővérem korán új helyre költözött, így hárman maradtunk egymásnak. Végeredmény két hitelmentes lakás. Innen nézve szinte tökéletes. Sőt, néha eljutottunk Füredre is:). Sosem voltak nagy igényeink, ebben összetartottunk lányok. Egyfajta érték lett az, hogy ami van, azt becsüljük meg, és ezért, vagy nem ezért, nem tudom, de rengeteg időt töltöttünk együtt, nagyon szeretjük egymást , bár nagyon különbözünk.

Sosem éheztünk, ez tény, sosem fáztunk, ez is. De az ünnepek, szülinapok olyan csendesek voltak ajándék nélkül. karácsonykor Anyám mindig átnyújtott egy borítékot, amire ráírhattuk mit szerettünk volna. próbáld szegénykém sampont, vagy zoknit venni, de nem különbözőet, hanem ugyanolyat de hármat:). Mikor felnőttem, megpróbáltam a csepp fizetésemből minden pótolni, hát nem ment. 

De felnőve olyan értékesnek tűnt ez a világ, mi kis világunk, és olyan üresnek és felszínesnek az ajándékozó, dőzsölő világ.

Önző módon olyan munkát vállaltam, ami nagyonde nagyon tetszik nekem, és évek során talán jó is leszek benne, de ez nem hoz nagy profitot a konyhára. Arra jutottam, ha kell, akkor magam is így nevelem fel a gyermekeimet, mert ÉRTÉKES emberekké cseperedtünk. Megbecsüljük, ami van.

DE!

A válság nem egyszer, kétszer csap le. Most egyik Húgom munkanélküli, Édesanyám nyugdíjas, másik Húgom fillérekért agyondolgozza magát. És a pénztelenség felett érzett pozitív attitűdöm csökken. Változunk. És nem pallérozza már személyiségünket a szegénység, hanem gúzsbaköti. Már félek hazamenni, mert veszekedés van, ha Édeasnyám meglát első szava a pénzkérés, nem magának kéri persze, sosincs új ruhája csak, ha veszek neki, de megváltoztunk, megváltoztam én is.

Van egy határ a szegénységben is. Van egy lélektani határ a nélkülözésben, ahonnan már nem értékes, hanem veszélyes a létezés. Nem együtt vagyunk, hanem csendben gondolkodunk és inkább nem háborgatjuk fel a másikat. Mindenki egymásnak panaszkodik, de te döntsd el kinek van igaza, ha lehet ilyenről beszélni, körülbelül olyan kérdés ez, melyik ujjamba harapjak? Anyám mellé álljak, vagy testvérem mellé? Létezhet igazság?

Fel akarnak venni hitelt. "Könnyen jövök én, és mondom a tutit, ha nem élsz itt", mondják szemembe. De én valahol érzem, hogy sokáig össze vagyunk mi így hárman kötve, sokáig lesz  a pénztelenség a közös nevezőnk. Változnunk kell megint, de egyedül nem lehet, így felvetettem a közös előrelépés lehetőségét. Ha már ilyen szépen hárman összejöttünk, lépjünk is tovább együtt. De előre, de pozitívan! Egyenként elveszünk ebben a materialista világban! Hozzuk vissza azokat a szavakat, azt a világot, amelyet korábban képviseltünk! Akár pénzzel, pénz nélkül. De optimistán, értékkel!