A Mikulásgyárban egész nap dolgoztam. Estére mindenem fájt, de örültem, hogy legalább segíthettem, emiatt is olyan szívbemarkoló az, amit most papírra vetek. De nincs más fegyverem csak a média.

Másnapra számos helyről hallottam vissza, mit is csinálnak az adománnyal. Gyomorforgató!

Akik szortíroznak, azok kimazsolázzák maguknak a jobb holmikat, amelyeket vagy saját karácsonyfájuk alá, vagy használt holmi ruhaboltba viszik (a boltos mesélte). 

Biztos alacsony bérből élnek, mentegetem magamban őket. Mert amit csinálnak, szerintem a legutolsó szemét dolog a világon! Azt megértjük, hogy a vállalkozásokat a vállalatokat csak a pénz, profit érdekli! És azt is hogy ezért mindent elkövetnek, de akik ilyen és hasonló nonprofit cégnél dolgoznak! Hogy lehet így tovább élni? Hogy lehet tükörbe nézni? Mit mond otthon a gyermekének, honnan van?

Másik feloldozó indokom (mert egyszerűen nem tudom, miképp lehetne túlélni) az, hogy ŐK nem látták az adományozók arcát. A boldogság , a remény, a jóság, jótett érzés tükröződött a szemükben. A kicsiny gyermekek féltő gonddal váltak meg régi játékuktól, az idősebb nénik utolsó pénzüket áldozták fel az élelmiszerre. És mivel ők ezt nem láthatták, csak személytelen csokihalmazt, babahalmazt, plüsshalmazt látnak, könnyen gondolják, csak ezt veszem el, csak azt veszem el.

CSALÓDTAM. Ezek nagy, nemzetközi szervezetek. Remélem nem mindenhol így folyik az adományozás. És abban is reménykedem, hogy valami csak eljut (ha nem is a legdivatosabb, legújabb játékok, ruhák, könyvek) a nélkülözőknek. Magam NEM szándékozom többet segíteni, eme és hasonló szervezeteknek, sőt inkább másoknak SEM fogom ajánlani. CSAKIS annak a szervezetnek segítek, kik közvetlenül átadják az adományt. Szerencsémre találtam is ilyet!

 Ez saját vélemény, saját tapasztalat, aki másképp tudja, ismeri, szíve joga. No commento.