azt mondta nekem valaki hétvégén, hogy a kiegyensúlyozott írókat senki sem szereti olvasni, nem élik meg a magaslatokat, mélységeket, így átadni sem tudják...
ez egy kis vigasz "az én örök bánatomra", hiszen most épp több hónapja mélységeket élek meg, írok meg. nem tudok jobbat, mást írni. szégyellem magam, próbáltam jóról, másról írni... de ez nekem még pszichológiai megkönnyebbülés is (inkább ide írom, mint megcímzem valakinek)
magam is elcsodálkozom mennyire nem vagyok képes úrra lenni az érzelmeimen.
érzem, hogy egyre rosszabb emberré válok, a szó mélyebb értelmében. gonosz vagyok. összeesküvéselméletek gyártok, pletykálok. rosszindulatúakat. megjegyzésekkel látok el mindent és mindenkit, ezt mindig szoktam, de persze most kiélezve, tudattalanul arra, ki meg akar szabadulni tőlem, én meg irtó nagy büszkeségemre hivatkozva, nem értem egyszerűen meg, miért nem kellek neki, így megmagyarázva, hogy megérdemli.
nem hittem volna, hogy a visszautasítást ennyire nehezen élem meg. még most is arra gondolok, milyen stratégiákkal lehetne változtatni az ő nézetén. ugyanazokat  a köröket futom.
az élet nem fair- inkább ezt plakátolnám ki mindenhova. értsék meg, higgyék el. nem lehet, egyszerűen összeférhetetlen, hogy hosszútávon úgy alakuljon az élet, ahogy akarná az ember. magyarázkodhatunk, ráhúzhatunk többlepedőnyi vallásosságot, de  a helyzet nem változik, maximum, hogyan éljük meg az életünket...
most tartok ott, hogy széttárom karom, nézek előre és fogalmam sincs mit csináljak. mások ítéletéből, mondatfoszlányaiból alkotom újjá önértékelésemet, ami egy újabb csúsztatás. s közben gyűlölöm ezt a tehetetlenséget, és magamat is taigetoszról ledobatnám: életképtelen címszó alatt.
szóval, várok. idővel jobb lesz- mondják naivan, és igen már csak tompa a fájdalom, de pont csak akkora, hogy a jövőmet ne lássam tőle. és ez baj.

mint ahogy a szívem pumpálja ki a vért az ereimbe (vénáimba), úgy veszi két kézbe a fájdalom a szomorúság és egyéb marcangoló negatív érzés ugyanazt a szívet és ugyanúgy nyomja, pumpálja ki belőle az utolsó érzéseket is. az utolsó jóérzéseket, mosolyok halovány képét. egyre nehezebb és nehezebb visszatérni, fellélegezni, megtalálni, ami elveszett, vagy csak széttöredezett.