Első látásra szerelem volt. Tudtam, hogy megszerzem, hogy az enyém lesz, kerüljön akármibe. Ott állt, hivalkodó és kacér volt. Nem tudtam levenni róla a szemem. Állta a pillantásom. Nemcsak enyémet, mindenkiét. Akartam. Csodásan festett a nappali fényben, színes, selymes valójában pimaszul csalogatott mindenkit befelé. Nem más volt Ő, mint hundertwasseres kendő.

Alkut kötöttem magammal, csúnya egy alkut. Majd ha így, meg így megy a sorsom, ha sikerül ezt, vagy azt elérnem, akkor egyszer majd, megengedhetem magamnak, akkor egyszer az enyém lesz.

Sok évig csak szemeztem vele a kirakaton túlról, mindig csak-csak arra sétáltam, Váci utcán, hátha megpillanthatom. Csak megnézem jól van-e, megvan-e?

Múltak az évek, de semmi. Majd egyszer véletlenül megtudtam, hogy a kendőm közel húszezer forintba kerül. Nagyot nyeltem, hiszen húszezer az, húszezer. Számoltam, osztottam kifejeztem étkezésben, számlákban. Nem ment. Nem lettünk egymáséi.

Idén, az alku egy részét teljesítettem, megtettem, túltettem néhány ponton és eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, fittyet hányok a számlákra, a máshova is elkölthető összeg nagyságára és belépek, megveszem.

Mindez Olaszországban ért engem. Beléptem, kértem a kendőt. Volt. Két méretet mutattak, azt amelyik érdekelt, amelyikkel közös húron pendülünk, akit szeretek és megérdemelten átvehettem volna, az 600 eurót, azaz közel 180 000 ft-ba kerül! A kisebb cicakendő kerül húszezerbe.

Mélységesen lesújtott eme tény. Több okból is. egyrészt valahogy olyan, de olyan elérhetetlen lett számomra a közel 10 éve tartó alku alapja. Soha nem vennék nyakamba olyan kendőt, amely 180 000 ftba kerül! Egyszerűen nem tudom elképzelni ezt a szituációt! Másrészt vége az alkunak és becsapottnak érzem magam, hogy aki ennyi ideig kacérkodott velem, az hamis, talmi dolog volt.

Vajon a saját céljaid eléréséhez vezető út és a cél elérésének jutalma egymással szoros kapcsolatban állnak? Vagy annak kell lennie?