Vége volt a bulinak, lemosta a sminket az arcáról a fekete lé csak úgy megállt a mosdókagylóban, mert folyton eldugult. Újra és újra kénytelen volt magára löttyinteni a fekete levet. Égette a kezét a forró víz, a csap is rossz volt, vagy csak forró, vagy csak hideg folyt. Jól jött a forróvíz, hiszen hideg volt kint, teljesen átfagyott a keze. Immáron a második pár kesztyűt hagyta el aznap. és csak ismételgette magában, azokat a mantrákat, amiket sosem szabad hangoztatni: De hülye vagyok, de béna.

Még mindig mossa az arcát, a fekete smink félig megmaradt a bőrén kiemelte szemét, hosszú sötét pilláit. Fogat mosott gyorsan, fáradt volt, nagyon fáradt. Amíg bekrémezte magát, valamilyen ránctalanítóval az jutott eszébe, hogy biztos átok, hogy még mindig, ahogy mások fogalmazták babaarca van. Milyen durva tréfa az élettől, hogy egymaga nézze végig, sokáig legyen szemtanúja fiatalságának, szépségének széthullásának.  Közben egyenletesen oszlatta el körkörösen a krémet, hogy ne mélyüljenek ráncai. Íme újabb jele a szertelenségének, utálta nehezen szerzett szépségét, és közben folyton ápolta. Mintha oka lenne rá, de még nem találta meg.