Beszélgettem szombaton barátnőmmel. Beszélgetéseinket lehet, hogy egy novellában viszontlátom, mert elég magvas gondolatokat vitatunk meg, vetünk össze. Talán másoknak is hasznossá válik.

Most megint "elbeszéltünk egymás mellett". Adva volt egy szituáció, amelyet mindketten másképp reagáltuk volna le.  Mi történt? Barátnőm műszempillát tetetett fel (eügyi probléma miatt), de elrontotta a kozmetikus túl sok ragasztót tett fel, így elnehezítette a pilláit a barátnőmnek. Zavarta két-három napig, de ki kellett bírnia. Barátjával, kivel 2-3 hónapja vannak együtt, semmit nem mondott, hiszen: "Van, amiről egy férfinak nem kell tudnia!" címmel.

Elgondolkodtam.

Valóban nem kell mindent elmesélni? Valóban vannak olyan nőies, zavaró tényezők, amelyek egyébként befolyásolják hétköznapodat- jelen esetben alig bírta nyitva tartani szemét a lány- de tartjuk a szánkat? Kell-e, lehet -e ez az alapja egy kapcsolatnak? Nevezhetjük-e teljesnek azt a kapcsolatot, ahol kicsiny titkok vannak. Nem ez jelenti a belépőt a nagyobb hazugságoknak?

Magam, belegondolva, csípőből elmeséltem volna, egy kis felvezetővel, hogy milyen kis béna voltam, hogy még a kozmetikus is elbénázta a szememet. Nem tudom, talán egyszer megtudom...